Otthon végezhető fitness képzések OKJ-s képesítéssel is | mymove.hu

Szakoktató

Juhász Regina
Szeged

Juhász Regina vagyok, 1997. november 7-én születtem Szegeden.

Kiskorom óta a sport szerelmese vagyok. 7 éves koromban kezdtem táncolni, 2,5 évig néptáncoltam, e mellett 3 évig úsztam. Majd 11 éves koromban ismerkedtem meg a jazz balett és a hiphop tánccal, végül az utóbbit választottam. 14 év tánctanulás, versenyek, rengeteg küzdés és több siker után hagytam abba a táncot. 20 évesen ismerkedtem meg az aerobic világával, amely azonnal magával ragadott. 2020 tavaszán döntöttem úgy, hogy beiratkozok egy csoportos fitness instruktor képzésre, amit 2020. decemberében sikeresen elvégeztem a MyMove Online Fitness School-nál.

Ezt követően az iskolánál több ráépülő képzést is tanultam: gerinctréning, szétnyílt hasizom regeneráló tréning, kismama torna, senior tréner és drumfit.

2021 júliusától dolgozok, mint csoportos fitness instruktor, jelenleg gerinctréninget tartok Szegeden.

Számomra nagyon fontos, hogy az óráimon jól érezzék magukat a vendégeim, a jó hangulatú környezetet igyekszem megvalósítani számukra.

2021 június óta vagyok szakágvezető Szegeden, a CSFI (és SA) szakágon lévő hallgatóknak tudok a gyakorlati vizsgára való felkészülésben segítséget nyújtani.