Otthon végezhető fitness képzések OKJ-s képesítéssel is | mymove.hu

Szakoktató

Füves Tamás
Győr

Füves Tamás vagyok, Győrben születtem 1991. augusztus 10-én. 6 éves korom óta sportolok rendszeresen – kezdetben vízi sportokban, labdajátékokban, valamint küzdősportokban próbáltam ki magam -, azonban sokáig kerestem az igazán testhezálló mozgásformát.

Végül az edzőtermek világában találtam meg a szenvedélyem kamasz koromban és ez a szenvedély azóta is megvan változó fókuszpontokkal. Kezdetben az esztétikára helyeztem a hangsúlyt, majd az erőemelésre – amiben amatőr szinten versenyeztem is -, majd funkcionálisabb jellegű edzéseknél kötöttem ki. A vasak emelése mellett lőtérre is szoktam járni, hivatalos lövészetvetőként élménylövészeteket is szoktam tartani.

Sporttal kapcsolatos végzettségeim nagyrészét a MyMove-nál szereztem meg és ezt így is kívánom folytatni, mivel hiszek az élethosszig tartó tanulás elvében.

A hallgatóknak tartott gyakorlatok mellett személyi edzéseket és csoportos funkcionális foglalkozásokat is tartok. A hobbi sportolóktól kezdve, a kiegészítő sporttevékenységen át a versenysportig várom a vendégeket. Az edzéseken kívül táplálkozási és életvezetési tanácsadással, valamint végzett coach-ként és trénerként a mentális akadályok közös leküzdésével segítem ügyfeleimet céljaik elérésében.